Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.

Ki vizet ad, életet ad...

Hírek, aktualitások

Idén is volt Családi nap!

A jó idő és a hűs víz mellett móka, kacagás várta az idei TRV-s Családi napra ellátogató több mint 900 dolgozót és hozzátartozóját szombaton a Macsi – balcsinál.
Szép hagyomány a Családi nap megtartása vállalatunknál. A rendezvénnyel a vállalatvezetés célja megköszönni a dolgozóknak az éves megfeszített munkát. S azért, hogy ez minél emlékezetesebb nap lehessen a résztvevők számára, felhőtlen kikapcsolódást igyekszik biztosítani kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Idén a gyerekeket egyebek mellett légvárak, arcfestés, kézműves foglalkozások várták, de a vállalkozó szellemű felnőttekkel együtt kipróbálhatták a vízi focit is. A játékos lelkületű ifjoncok és lelkükben örök fiatalok pedig a játékos sorversenyen, kosárra dobásban vagy épp strandröplabdában próbálhatták ki tudásukat. A megmérettetés legjobbjai éremmel a nyakukban távozhattak a nap végén az eseményről. S míg folytak a nagy összecsapások, készültek a jófajta étkek: rotyogtak a bográcsban a pörköltek, sültek a tárcsákon a finomabbnál finomabb étkek, melyekkel a főzőcsapatok várták a megéhezett embereket. Az ebéd utáni csendes pihenőre azonban most sem volt idő, következett a hastáncbemutató, majd az Apropó zenekar „húzta el” mindenki nótáját. A rendezvény fináléjaként adta át vezérigazgató úr az érmeket a legkiválóbb teljesítményt nyújtóknak, valamint a vándorkupát az idei legjobbnak, a KFCS csapatának. Este hat órakor fáradtan, de élményekben gazdagon hagyhatták el a Látóképi Tófürdőt mindazok, akik idén ott voltak a Családi napon.      

Elismerő oklevél Kantár Józsefnek

Elismerő oklevelet vehetett át Kantár József kollégánk a hétvégén Sopronban. A rangos elismerést a XIX. Országos Víziközmű Konferencián kapta kézhez vízügyi szakemberünk, aki jelenleg a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Üzemigazgatóság üzemigazgató-helyettese.
Kantár József már 28 éve dolgozik a vizes szakmában, elsőként a Szabolcs-Szatmár Megyei Víz és Csatornamű Vállalatnál helyezkedett el műszaki rajzolóként, majd építésvezetőként. Ezt követően lett a Mándoki térség körzeti vízmű főgépésze, mely munkakört aztán a TRV Zrt-.hez kerülve is ellátta. Közben, a munka mellett, építőmérnök diplomát szerzett és 2006-tól 2010-ig a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. Felső-Szabolcsi Üzemigazgatóságának vízellátási üzemvezetője volt. Hasznos elképzeléseinek, ötleteinek, javaslatainak köszönhetően nőtt az üzemigazgatóság társasági szintű folyamatos elismerése. Ennek köszönhetően nevezték ki a Felső-Szabolcsi Üzemigazgatóság vezetőjévé. 2012-től, a vállalat ugrásszerű növekedése idején is kivetette részét a munkából. Így komoly érdemei vannak abban, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hétszeresére duzzadt üzemeltetési területen a szolgáltatás gyakorlatilag zökkenőmentesen folytatódott 2013-tól. 
A szakmai hozzáállása mellett a vállalatnál sportszervezőként is ismert. Az elmúlt húsz évben a vízügyi sportnapokon, és egyéb szakmai sport rendezvényeken a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. általa menedzselt labdarúgó csapata számtalan figyelemreméltó eredményt ért el.
Az elismerésért gratulálunk!
 
mav 9078 mav 9080

Óvjuk és spóroljunk a vízzel – Környezetvédelmi Világnap

A minket körülvevő világ, így a víz védelmére is felhívja a figyelmet a Környezetvédelmi Világnap, melyet június 5-én ünneplünk.
Több mint 40 évvel ezelőtt, 1972. június 5-én tartották meg Stockholmban, "Ember és bioszféra" címmel, az ENSZ környezetvédelmi világkonferenciáját, ahol ezt a napot környezetvédelmi nappá nyilvánítottak. Az idei esemény mottója: "Hét milliárd álom. Egy bolygó. Figyeljünk a fogyasztásra!", a környezeti értékek fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet.
Természeten nem csak ezen a napon óvhatjuk környezetünket, spórolhatunk természeti kincseinkkel, hanem az év minden napján, azzal is, ha pár egyszerű apróságra odafigyelünk, a vízhasználat terén is. Íme, 13 + 1hasznos, vízszámlát is csökkentő tipp:
1. Ellenőrizze rendszeresen vízszámláját! Így hamar kiderül, ha repedés vagy szivárgás miatt fölöslegesen folyik el a víz az otthonából.
2. Javítsa meg a csöpögő csapokat, rengeteg víz elfolyhat így észrevétlenül!
3. Fürdés helyett inkább tusoljon, ha pedig zuhanyzik, tegye azt 1 perccel rövidebb ideig, mint szokta. Ezzel az apró trükkel több köbméter vizet spórolhat meg.
4. Zárja el fogmosáskor a vizet, hogy ne folyjék feleslegesen.
5. A fagyasztott ételt ne folyó vízben olvassza ki, hanem vegye ki inkább időben a mélyhűtőből.
6. Mosogatáskor maximum csak az öblítéshez használjon folyóvizet.
7. A gyümölcsöket, zöldségeket is inkább mossa tálban, ne folyó víz alatt!
8. Ha a nyári melegben hideg vízre vágyik, tartson belőle egy flakonnal a hűtőben! Így mindig kéznél van a hűsítő és a csapot sem kell fölöslegesen sokáig folyatni.
9. Szereljen fel egy azonnali vízmelegítőt a mosogatójához, így nem kell sok liter vizet kiengedni, amíg oda ér a meleg víz!
10. Tartsa szem előtt, hogy a félig üres mosógép is ugyannyi vizet használ, mint a teletöltött! Várja inkább össze a kimosandó ruhamennyiséget!
11. Fogja fel a kertben az esővizet és locsoljon azzal!
12. Mindig hajnalban, vagy késő este öntözzön. Ilyenkor hűvösebb van, ezért a párolgás is kisebb!
13. Ha hálózati csapról locsol, ügyeljen arra, hogy mindig csak azt a területet locsolja, amit szeretne!
+ 1 Tanítsa meg gyermekeit is a víz védelmének fontosságára!

Főzősiker a nagykátai Majálison

A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. nagykátai csapata nem csak a vizes területen bizonyít! A helyi városi majális főzőversenyére benevezve, csapatunk egy kiváló 7 húsos káposztával lett különdíjas! 
Gratulálunk!

Rajzpályázati díjátadó Karcagon

„Víz és a fenntartható fejlődés, avagy a Kerekes kúttól a csapig” címmel hirdetett idén rajzpályázatot a gyerekek számára a szolgáltatási területén a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. Nagykun Üzemmérnöksége. A pályázat eredményhirdetésére a napokban került sor az Ifjúsági Házban, a Kunok fővárosában.

Ebben az évben is több száz, színes ceruzával, zsírkrétával, filctollal, vízfestékkel, temperával, vagy ragasztással készült alkotás érkezett a felhívásra. Az idei pályázaton az óvodás korcsoportban Balaskó Renáta 5 éves (Karcag, Csokonai úti óvoda), Kovács Lujza 6 éves (Karcag, Zöldfa úti Óvoda), Kovács András 6 éves (Karcag, Táncsics 19. Óvoda), valamint Berzétei Boglárka 6 éves és Kovács Péter Zoltán 6 éves (Karcag, Kuthen úti Óvoda) jeleskedett. Ugyanakkor az általános iskolai korcsoportban, Szabó Boglárka 1.a. (KÁI és AMI Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézménye), Gebei Erik 2. o. (KÁI és AMI Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézménye), Szabó Veronika 3. a (KÁI és AMI Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézménye), Varga Kata 4. b (KÁI és AMI Györffy István Általános Iskolai Tagintézménye), Kály Csilla 5. o. (Szent Pál Marista Általános Iskola), Sebők Lajos 7. o. (KÁI és AMI Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézménye) vehetett át elismerést. Idén különdíjban Décsei Dorka 9 éves (KÁI és AMI Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézménye), valamint a Kollektív munka Csibe csoport 5-6 évesei (Karcag, Csokonai úti óvoda) részesültek.

A TRV Zrt. elkötelezett a környezet és a vizek megóvásával kapcsolatos szemléletformálásban. Ehhez nyújt kiváló alkalmat, a minden évben a Víz Világnapjához kapcsolódva kiírt, nagysikerű rajzpályázat. 


Keresés

Közadatkereső

Óraállás bejelentő

Vízdíj kalkulátor

 

grundfos

LÁTÓKÉPI TÓFÜRDŐ